hirdetés
Emberek, Érdekesség, Humor

12 férfi, aki megtapasztalta, hogy milyen is a női szeszély

hirdetés

A női szeszéllyel a férfiak nem igazán tudnak mit kezdeni. Többnyire tanácstalanul állnak azelőtt a jelenség előtt, amikor egy nőnek egyik pillanatról a másikra megváltozik a kedélyállapota és a viselkedése. Persze a szeszélyességnek is vannak különböző szintjei, amit egy párkapcsolatban a saját bőrükön is megtapasztalhatnak a férfiak. Persze a hölgyeknek sincs könnyebb dolga a férfiak természetével, csak éppen másféle okokból. Ezúttal viszont a férfiak szemszögéből nézzük meg közelebbről a dolgot.

A barátnőm mérgesen számonkért egy olyan dolog amiatt, amit valójában ő csinált. Amikor finoman emlékeztettem erre a kis apróságra, csak még dühösebb lett rám.

Egy életre megtanulta, hogy az a három pont a szó végén teljesen más értelmet ad a szó jelentésének:

hirdetés

Amikor hazaértem a munkából, a párom megsértődött, amiért az ajtóban álló kutyánknak köszöntem először, nem pedig neki.

Beszélgetés közben szóba került a párommal, hogy még a középsuliban volt egy barátnőm, mire ő teljesen kiakadt, hogy hogyan tehettem ezt, ugyanis ő nem járt senkivel a középiskola alatt.

hirdetés

A hölgy egy kicsit talán gyanakvóbb a kelleténél. Persze nem tudjuk, hogy barátja adott-e rá okot korábban:

hirdetés

A barátnőm egész hétvégén nem szólt hozzám, amiért én nyertem egy társasjátékban.

Számonkért, amiért vásároltam magamnak pár új, egyszerű pólót. A fejemhez vágta, hogy biztosan azért vettem őket, hogy felhívjam magamra más nők figyelmét.

Akkor ha jól saccolunk, az legalább még félóra. Nos, a mai világban már nem csak azért kell várni egy nőre, hogy elkészüljön:

hirdetés

Először felhúzta magát azon, hogy én nem húztam fel magam egy jelentéktelen kis semmiségen, aztán pedig még dühösebb lett, hogy nem voltam hajlandó vitatkozni vele erről.

Egy nő figyelmét még az olyan dolgok sem kerülik el, amiknek a férfiak nem tulajdonítanak jelentőséget:

Hajnalban arra ébredtem, hogy a barátnőm felpofoz engem. Ijedten kérdőre vontam, hogy ezt mégis miért kaptam, mire dühösen azt válaszolta, hogy azért, mert az álmában elhagytam őt egy másik nőért.

Következő cikk:   Megrögzött focista
hirdetés

A barátnőm azt mondta, hogy egy kis egyedüllétre van szüksége, ezért elutazott a hétvégére vidékre, és megkért, hogy ne keressem őt ez idő alatt. Vasárnap este, amikor visszajött, dühösen nekem esett, amiért egész hétvégén arra sem voltam képes, hogy felhívjam őt megkérdezni, hogy mi van vele.

Forrás:napitroll.hu