Egyéb, Életmód, Emberek, Érdekesség

A szomszéd kihívta a rendőrséget, mert a gyerekek vízicsúszdát építettek az út közepén… Hogyan reagáltak? Ez volt az utolsó dolog, amire számított!

Azért, hogy hab is legyen a tortán, a környékbeli gyermekek néhány szülő segítségével építettek egy hatalmas vizicsúszdát az út közepén, lakott területen, Ashevilleben, az Egyesült Államokban. Mindenki élvezte az egészet, csak az egyik szomszéd volt ünneprontó, ugyanis kihívta a rendőrséget; részben azért, mert a gyerekek örömükben zajongtak, másrészt úgy gondolta, hogy a kicsik által épített csúzda akadályozza a forgalmat. Azonban amikor Carrie Lee és Joe Jones rendőrkapitány a helyszínre érkeztek, teljesen másképp reagáltak, mint amire a szomszéd számított:

“Megnéztük, hogy mit építettek a gyerekek, és egyáltalán nem tűnt zavarónak” – mondta a rendőr, majd így folytatta: “Nem azért vagyunk rendőrök, hogy elvegyük a gyerekek játékkedvét és tönkre tegyük a vakációjukat.” Éppen ennek az ellenkezőjét tették. Mindketten csatlakoztak ehhez a jó mókához.

“Még mindig nem tudom elhinni,” mesélte Katlen Joyce Smith, aki filmre vette az egész jelenetet. “És reméljük, hogy a szomszéd is (aki kihívta a rendőrséget) meglágyul, és hamarosan csatlakozni fog a gyerekekhez.”

Forrás:www.buzzblog.eu