Sajnos a legtöbb ember tele van előítéletekkel, még akkor is, ha igyekszik ezektől megszabadulni. Az amerikai Csillag Születik tehetségkutató műsorban, mikor ez a kissé túlsúlyos, félénk, az elején láthatóan nagyon szorongó fiú bejött, a közönség nem várt tőle sokat.
Pláne, hogy a srác eleinte a szemkontaktust sem igazán akarta felvenni senkivel, vélhetően azért, mert nagyon izgult. Aztán megszólalt a zene, kieresztette a hangját és minden egy csapásra megváltozott.
A tehetséges srác megmutatta, hogy az éneklés az ő terepe. Ahogy haladt előre a dalban, úgy lett egyre magabiztosabb, a közönség pedig nem hitt a fülének.
A zsűri is teljesen el volt ragadtatva, ők sem gondolták volna, hogy ilyen csodában lesz részük. Ezt a tehetséges énekest, Christian Guardinonak hívják, megérdemli, hogy megismerjük a nevét, hiszen produkciója végén Arany Gombot kapott, azaz egyből továbbjutott:
Forrás:www.kedvesszavak.info