Szerencsések azok az emberek, akik megtalálják a lelki társukat, és boldogan élik le az életüket együtt. Vannak párok, akiknek az egymás iránti szeretete olyan erős, hogy még a halál sem tudja elszakítani a köteléket.
Egy idős farmer, az angliai Winston Howes és a felesége, Janet, 33 évig éltek boldog házasságban, amíg a nő 50 éves korában el nem hunyt szívrohamban. Winston annyira szerette a feleségét, hogy 6000 facsemetét ültetett egy 45 hektáros területen Gloucestershire-ben. A fák között „elrejtett” szimbólumra csak 17 évvel később figyelt fel valaki.
Megtalálták egymásban a lelki társat
Winston és Janet 1962-ben házasodtak össze, és boldogan éltek Janet 1995-ben bekövetkezett haláláig. A férfi 6000 tölgyfacsemetét ültetett felesége emlékére, amelyek egy szív alakú tisztást fognak közre, és a szív csúcsa Janet szülővárosára, Wotton Hill felé mutat.
Winston gyakran elüldögél az erdő közepén kialakított szív alakú tisztáson, és csendben felidézi a feleségével közös életüket. Janet kedvenc virágaival, nárciszokkal ültette be a rétet, amelyek minden tavasszal virágoznak, és még emlékezetesebbé teszik a látványt.
„Az az ötletem támadt, hogy kialakítok egy szív alakú tisztást, miután Janet meghalt. Remek ötletnek tartottam – csak úgy bevillant – és több ezer tölgyfát ültettem el. Amikor ezzel megvoltunk, elhelyeztünk egy padot a tisztásra, ami annak a dombnak az irányába néz, ahol Janet annak idején lakott. Néha kimegyek oda, csak hogy leüljek, és elgondolkodjak néhány dolgon. Ez egy kedves és maradandó tisztelgés az emléke előtt, ami hosszú éveken át megmarad” – mondta Winston.
Winston és Janet 33 évig éltek boldog házasságban
„Más embereket is bevontunk – hiszen több ezer fáról volt szó. Tölgyfákat ültettünk a szív szélére, majd úgy döntöttünk, hogy sövénnyel is körbevesszük. Középre nárciszokat ültetünk, amik tavasszal kibújnak a földből – nagyon jól néz ki. Időnként kimegyek, és elüldögélek ott” – tette hozzá a férfi.
A gyönyörű, szív formájú rét, ami Winstonnak igazi szentélyt jelentett, sokáig rejtve maradt a külvilág szeme elől. 2012-ben egy Andy Collett nevű férfi hőlégballonnal repült át a terület fölött, és véletlenül felfedezte a rejtett tisztást. Néhány képet is készített a különleges látványról.
Egy szív alakú tisztással tisztelgett felesége előtt
„Van egy saját hőlégballonom, és meglehetősen rendszeresen repülök, de ez volt a legcsodálatosabb látvány, amit valaha láttam az égből. Tökéletes szívalakzat volt, elrejtve szem elől – nem is sejtetted volna, hogy ott van. Csak elképzelni tudtam, milyen gyönyörű szerelmi történet állhat a háttérben” – mesélte Collett.
Egy napon maga Winston is átrepült a rét fölött egy repülőgépen. Úgy gondolta, hogy ez a legjobb módja annak, hogy tisztelegjen felesége emléke előtt, aki már évek óta nincs mellette. A szív alakú tisztást elnézve, mindig eszébe jut Janet, akit mindig szeretni fog, és a szívében őriz.
Forrás:twice.hu