Egyéb, Életmód, Emberek, Érdekesség, Történetek

Elmondta a párjának, hogy terhes. Erre a reakcióra, azonban biztosan nem számított

Eljött az idő, hogy elmondja a párjának, hogy szülők lesznek. A lány gondolta, hogy a párja örülni fog annak, hogy apa lehet, azonban erre a reakcióra egyáltalán nem számított. Miért így reagált a párja?

Az a pillanat, amikor egy pár megtudja, hogy egy új élet kezdett el megindulni egy olyan momentum, amire örökké emlékezni fognak. Nikki Vianna és barátja sem fogja elfelejteni ezt a különleges napot. Az amerikai TikToker lány úgy döntött, hogy megosztja az internetezőkkel a pillanatot, amikor beáll a párja elé azzal, hogy szülők lesznek. A lány elrejtette a telefont a szobában és felvette a férje reakcióját.

A felvételen látható, hogy a házaspár együtt lép be a házba. Az előtérben színes lufik vannak az asztalhoz rögzítve. Az asztalon pedig ott vannak az ultrahangos képek. A fiú szeme azonnal megakad a díszeken. Egyből kérdezi, hogy “Ez igaz”? Azt a benyomást kelti, hogy nem hiszi el, ami történik. Többször is kéri, hogy ezzel ne viccelődjön. Nikki biztosítja afelől, hogy ez nem poén. Bizonyítékként még pozitív terhességi tesztet is mutat.

“Esküszöm, hogy igaz”

A férfi a földre térdel és a karjai közé rejti a fejét. Nehéz eldönteni, hogy ennyire megijedt, vagy ennyire örül. Nikki aggódik a párja miatt és megpróbálja kideríteni, hogy mi történik.

“Sosem volt családom” – mondja a férfi a könnyeivel küszködve…. “Én vagyok a családod” válaszolja rá a párja.

A felvétel több mint 22 millió megtekintést kapott mindössze egy hét alatt. Az internetezők egyetértenek abban, hogy a fiú reakciója őszinte volt és nagyon meghatott mindenkit. Az egyik hozzászóló még azt is megjegyezte, hogy: “Sosem volt családom. Ez a mondtat nagyon megérintett. Én is voltam ilyen helyzetben, de most már van családom. Gratulálok!”

A gyermek azóta megszületett. Az influenszer nemrég közzétett egy videót. A pici császármetszéssel született.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Forrás:vilagunk.hu