Egyéb, Életmód, Emberek, Érdekesség, Fejtörő

Feleség vagy az anyós? Te kit látsz meg először a képen? Sokat elárul a személyiségedről!

A feleség vagy az anyós? Melyiket látod először a rajzon. A tudósok úgy vélik, hogy függ az életkortól, hogy melyiket veszed észre először. Az idősebb vagy a fiatalabb nőt.

Szokatlan illúzió
“A feleségem és az anyósom” – ezen a néven ismert a világ egyik leghíresebb optikai csalódása. Több mint 100 évvel ezelőtt adták neki ezt a nevet. A kétértelmű figurát William E. hill találta ki 1915-ben. A népszerűsége azóta is töretlen.

Az ausztráliai Flinders Egyetem kutatói tanulmányt végeztek annak megállapítására, hogy az életkorunk befolyásolja-e a kép kezdeti értelmezését tudatalatti szinten.

393 személyt (242 férfit és 141 nőt) vizsgáltak meg. Az emberek 18 és 68 év között voltak. Az alanyok fél másodpercig nézhették ezt a képet, majd megkérdezték tőlük, hogy mit láttak.

Kiderült, hogy a vizsgálatban résztvevők többsége először a fiatal nőt veszi észre. A pszichológusok szerint ez nem véletlen, ugyanis a válaszadók körében a fiatalok voltak többségben. Érdekesség, hogy a kísérlet legidősebb résztvevői az idős nőt választották.

Akkor most Ti jöttök. A feleséget vagy az anyóst látjátok meg először?

Az ábra egy fiatal nőt mutat félprofilból és egy balra néző idősebb nőt is ki látni lehet. A “feleség” állkapcsának körvonalai az “anyós” orra. A fiatal nő füle az idősebb nő szeme, és a fiatal nő nyaklánca az idősebb nő szája. Azok számára, akik még mindig nem látnák.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben!

Forrás:mocool.eu