hirdetés
Egyéb, Életmód, Emberek, Érdekesség

Szeretett volna átbújni a korlátok alatt, ám egy dologgal nem számolt: ezt biztos egy életre megjegyzi

hirdetés

Az eset Lengyelországban történt, és a hölgy, akit megtréfált a korlát, ezután biztos kétszer is megnézi majd, hogy hol szeretne átbújni.

Magyarországon is rengeteg helyen találkozhatunk ehhez hasonló korlátokkal – pl. megállókban – melyek egyfajta védelemül szolgálnak az ott várakozók számára.

Hazánkban is sok olyan esetet látunk, amikor valaki átugrik ezeken a korlátokon, vagy megpróbál átbújni alattuk. A videóban szereplő hölgy is ez utóbbit szerette volna tenni, ám kellemetlen meglepetés érte.

hirdetés

Kiderült ugyanis, hogy ez a korlát nem csupán fémrudakból állt, a rudak közé plexiüveget helyeztek el. Valószínű annyira tiszta és áttetsző volt ez a felület, hogy a nő nem vette észre, hogy ebben az esetben van valami a korlátok között.

hirdetés

Szerencsére a hölgy nem sérült meg, és az biztos, hogy máskor majd még figyelmesebb lesz:

hirdetés

Következő cikk:   Több mint 20 éve élnek a csatornában, azt mondják, boldogok és mindenük megvan: megmutatták otthonukat