hirdetés
Életmód, Emberek, Érdekesség

Tudod, miért van az autóban a kapaszkodó? Nem azért, amire először gondolnál…

hirdetés

Az ajtó feletti kapaszkodó gyakorlati szerepe általában abban merül ki, hogy az utasok belecsimpaszkodnak az éles kanyarokban, pedig ennek semmi köze nincs eredeti funkciójához.

A kapaszkodó, amely a vezetőoldali kivételével az összes ajtó felett megtalálható, a mai napig ott van a legtöbb autóban, mégis nagyon kevesen tudják, hogy valójában mire való.

Kényelmi szempontok szülték

hirdetés

A technology.org szerint a fogantyú eredetileg azért került az ajtó fölé, hogy megkönnyítse a ki- és beszállást, ami nemcsak a magas járműveknél lehet hasznos, hanem például az ülésre való leereszkedéskor is – különösen a fogyatékkal élők, idősek és várandósok számára, akik korlátozva vannak a mozgásukban.

A Ford egyik mérnöke, Jared Glaspell 2003-ban a Detroit News kérdésére idézte fel, hogy a Mercury Monterey modell tervezése közben terhesnek öltözve végzett szimulációkkal tesztelte, miként lehetne kényelmesebbé tenni a járművet a kismamák utazásához. Így hasított bele a felismerés, hogy a ki- és beszálláshoz több kapaszkodóra lenne szükség.
Sokan csak fogasnak használják
Sokan csak fogasnak használják
Fotó: rawintanpin / Getty Images Hungary

hirdetés

Arra, hogy a vezetőoldalon miért nincs kapaszkodó, többféle magyarázat is van. A nodum.org kiemeli, hogy a kormánykerék egyfajta rögtönzött kapaszkodóként is működhet, és az amúgy is csak útban lenne, ha az ajtó feletti fogantyút megmarkolva emelkednél ki az autóból, vagy süllyednél bele az ülésbe. A sofőrök ráadásul késztetést érezhetnének, hogy útközben is megfogják, így csak egy kézzel tudnának vezetni, ami biztonsági kockázatot jelentene.

hirdetés
hirdetés

Röviden tehát a kapaszkodó elsődlegesen kényelmi funkciót tölt be, és nem arra szolgál, hogy elfehéredő ujjakkal csüngj rajta, amikor eluralkodik rajtad a félelem egy éles kanyarban.

Forrás:divany.hu

Következő cikk:   Több mint 600 gyereket nevelt fel 50 év alatt a nő: „Úgy szerettem őket, mintha a sajátjaim lettek volna”